Noredhel linkjei
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Oldalackák
 
Ikonok
 
Írások
Írások : Denethor naplója (pont ezt, pont én hagytam volna ki?!)

Denethor naplója (pont ezt, pont én hagytam volna ki?!)

  2006.07.24. 18:53


Denethor szigorúan  titkos naplója

 

Amit kizárólag a menye tudott megfejteni, mert csak neki volt türelme szórakozni egy beleriandi rúnás, tükörírással írt izével, ami ráadásul alig olvasható, és ónúmenori helyesírással íródott. Éowyn, miután megfejtette (közben szült öt gyereket Faramirnak) lefordította érthetőre, ellátta jegyzetekkel, és megjelentette a kritikai kiadást.  Természetesen botrányt keltett, mivel néhai apósa beleegyezését nem bírta, és egyes bírálók közölték, hogy az Eruban boldogult Helytartó forogna a sírjában, ha tudná, hogy kiadták a legtitkosabb feljegyzéseit… mire Éowyn csodálkozva megkérdezte, hogy: „mért, van neki olyan?”

 

 

1. feljegyzés

2936 októbber Tiz.

Már tudok ety kicsit írni, bár a mester szerinnt mék gyakorlanom kell. Gyakorolnom.

A natypapám hejtartó és apu aszt mongya majd 1szer énis az leszek. De majd csak akkor ha ő megörekszik és el köszön. Le. (még tanulnom kell eszt a hivatalos nyelvet./

Sajnos fojton tanulnom kel és alig hatynak játcani. Pedig nagyon szeretek a lányokkal házasodósat játszani. Főlek nászéjtcakássat. A lányok érdekesek és nincsen nekik olyan, mint nekem.

Meg aszt is szeretem jácani hoty én vagyok Húrin Thalion, aki számos sors csapásától volt lesújtva.

Tegnap fel sompolyoktam a toronyba és találtam ety szép fényes labdát, de mikor elkesztem focizni vele natypapa elkobozá és kiporolta a nadrágomat. Bőktem.

 

Éowyn jegyzete: hát igen, a hatéves kisfiúk erősen érdeklődnek a sze… a nemis… a párkapcsolatok iránt. Mivel Denethor úr korán elvesztette anyukáját, az ödipális konfliktus nem tudott rendesen kifejlődni nála, ami felettébb káros, mint később látjuk.

 

2937. április 6.

Most már határozottan helyesebben írok, bár a tanárom szerint még mindig vannak gondjaim a hivatalos nyelv elsajátításával. Közölte, hogy a Helytartót mindig nagybetűvel írjuk, mert nem köznév, hanem intézmény, a királyt viszont szigorúan kisbetűvel, sőt pontos jével is lehet.

A fényes focilabdát nagyon eldugták, pedig szüntelenül keresem. Olyan széééééééééééép!

Már nem érdekelnek a lányok. Buták és folyton vihognak. Úgy döntöttem, ha majd Helytartó leszek, nem nősülök meg, csak sok ágyast tartok, bár nem tudom pontosan, mik azok. Viszont a nagypapa is tart ilyeneket, tehát nyilván fontosak a szakmához.

Egy kislány, bizonyos Ioreth, aki nővérkének készül, azt mondta, minden normális kisfiú tűzoltó akar lenni, esetleg katona. Méghogy tűzoltó!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! ÚrEru!!!!

A katonát még meggondolom.

 

2941. december 6.

Az utóbbi években nem sok minden történt. Már 11 éves vagyok, és még mindig nem akarok megnősülni. Nagypapa szerint szűzen fogok meghalni. Mi az, hogy „szűz”?

Máma megjött a Télapó, de én tudtam, hogy Gandalf az, mert kilógott a szürke köpenye a piros alól. Megkérdeztem őt is erről a szűz dologról, mire automatikusan cukorkával kínált, megsimogatta a hajamat, és azt mondta, várjunk még pár évet, mert nem akarja, hogy lecsukják.

A fene érti ezeket a mágusokat. Mindig talányokban beszélnek.

Gandalf mesélte, hogy valahol Északon nagy csata volt, mindenki mindenkit megvert, de a végén mégis Szmóg szívta meg. Ő közben kikergetett valami sötét izét Dol Guldurból, ami tele van pincebörtönökkel.

- Majd elviszel oda? – kérdeztem.

- Nem. – felelte tömören. Kedves.

 

Éowyn jegyzete: gyermekkori frusztráció, valamint Gandalf zaklatása…

 

2944. június 9.

Keleten olyan fura kezd lenni az éghajlat. Olyan homályos.

Kaptam egy lovat. Kérdeztem, hívhatom-e Morgothnak, mire apám közölte:

-          Nem, fiam.

-         És akkor mit szólnál a Glaurunghoz?

-         Glaurung nem volt ló.

-         Oké, akkor hadd legyen Nazgûl!!!

Na itt kaptam egy jó nagy taslit.

-          Lehet Eärendil… - vetette oda apám.

Kösz szépen. Eärendil totálisan snassz.

Rájöttem, hol tartják a focilabdát, de nem tudom megszerezni a kulcsot.

Csak jussak egyszer hatalomra!!!

 

Éowyn jegyzete: szülői meg nem értés.

 

2946. május 3.

Ma végre megtudtam, mi a szüzesség és el is vesztettem. Ioreth felvilágosított, majd gyakorlati oktatásban részesített. Aranyos lány, csak nem szabad hagyni, hogy szóhoz jusson, mert akkor lelőni se lehet.

Apám mondta, hogy nem kell mindjárt feleségül venni az első lányt, aki az ember útjába kerül. Mondtam neki, hogy hülye azért én se vagyok, és inkább engedjen végre csatába.

-                     Nem. Még túl fiatal vagy.

-                     Már majdnem annyi idős vagyok, mint Túrin, amikor először csatába vonult!

-                     Nem is lett jó vége.

Ha legalább a labdát megszerezhetném. Tíz éve vágyom rá, sokkal érdekesebb, mint ez a szex dolog…

 

2950. január 12.

Ma apu nekem adta Gondor Kürtjét! Zsííír!

Közölte, hogy most már férfi vagyok, és mehetek csatázni is. Mellesleg elpöttyentette, hogy talán kezdhetnék gondolkodni a nősülésen.

 

2959. május 7.

Azóta is egyfolytában gondolkodom, és mindig arra jutok, hogy majd bolond leszek feladni a függetlenségemet.

Azonban ma történt velem valami… Idejött Adrahil, aki Fejedelem, de ez nem érdekes. Az érdekes a lánya… Finduilas… még csak kilencéves, de már látszik,  milyen jó csaj lesz belőle…

Apám enyhébb idegrohamot kapott, mikor közöltem, hogy nekem Finduilas kell, senki más, és megvárom, amíg felnő (addig is élvezem az életet). Megjósolta, hogy túl fogom élni a csajt, de ezt a rosszindulatának tudtam be.

 

2976. július 14.

Éljen a Köztárs… upsz. *radíroz*

Ma végre nőül vettem Finduilast. Apám sóhajtozott, hogy hej, ha húsz évvel fiatalabb volna! Közöltem, hogy ez esetben elhajtanám a feleségem mellől.

Bunkó Thorongilnak persze majd’ kiesett a szeme, mikor odajött hozzánk gratulálni, és kizárólag Finduilas dekoltázsát bámulta…

…Amikor a vendégsereg szétválasztott minket, és leporoltuk a ruhánkat, aránylag megnyugodtak a kedélyek…

 

2978. április 24.

Apa lettem!!!!!!!!

Ioreth kb. hússzor zavart el a szülőszoba ajtaja elől.

Mikor végre bemehettem, a kezembe adták a csöpp kis fekete hajú babát, bár a bábaasszony végig úgy nézett rám, mint aki gyanakszik, hogy perceken belül elejtem. Finduilas üdvözült arccal közölte:

-          Boromir lesz a neve!

-          Ha te mondod…

 

2980. április 4.

THORONGIL ELHÚZOTT!!!!!!!!!!!! JESSSSSSSSSSZ!!!!

 

2981. február 5.

KisBori fejlődik. Állandóan mesélni kell neki, és rendre a Szilmarilok legdurvább részeit akarja hallani. „Apu, meséld el, mikor Eolt lelökték a falról és kilapult… de részletesen…” „Apuuu! Szerinted hány fokos volt a Teiglin vize?” „Apu, ugye mikor Diort legyakták, kitették a gyerekeit az erdőbe? És aztán jöttek a gonosz vámpírok és kiszívták a vérüket… és ők elmentek utána kísérteni Feanor fiait?”

Kicsit élénk a fantáziája…

 

2984. november 7.

Ma van a Nagy Októberi Szo… izé… *radíroz*

Atyám sajnos elhunyt… ami azzal jár, hogy végre HATALOMRA KERÜLTEM!!!

És ebben a legszebb az, hogy ENYÉM LETT A LABDA!!!!!!!!!!!!!

Olyan szép… és fényes… és látni benne mindenféle izét…

Ja, mellesleg tavaly lett még egy gyerekem is…

 

Éowyn jegyzete: kezdődő függőségre utaló jelek.

 

2988. szeptember 2.

Vigasztalhatatlan vagyok. Meghalt az én drága imádott feleségem… *könnyáradat*

Kénytelen vagyok a palantírhoz menekülni, és callgirlöket hívogatva enyhíteni bánatomat…

 

Éowyn jegyzete: újabb trauma… nyilvánvaló anyapótlékot keresett a feleségében, majd a callgirlökben.

 

2990. május 8.

Hát ma érdekes callgirllel futottam össze! Csak egy SZEMből áll az egész, és olyan vadítóan néz, hogy nyomban éreztem: ebből tartós kapcsolat lesz!

 

2992. január 26.

Szauron (a szemezős prostituált) egyre jobban behálóz. Nem baj, amíg az én kezemben van a gyeplő…

KisBori szépen nő. Állandóan kardozni akar, és kunyerál, hogy adjam neki Gondor Kürtjét. Á, Borikám, kicsi vagy még…

Faramir is odavan a mesékért, de nem szereti a kaszabolós részeket. Képes az olyan limonádé izékért lelkesedni, mint a „hogyan udvarolt Tuor Idrilnek” „hogyan táncikált Lúthien az erdőben” illetve a „hogyan bolyong Eärendil az égen”… mindezeket Mithrandir meséli neki, aki újabban időről időre előkerül, és olykor beszól. Talán gyanítja, hogy plátói viszonyt folytatok Szauronnal, aki mégiscsak maia, ő meg be kell érje valamiféle „hobbitokkal”?

 

Éowyn jegyzete: egy súlyos apa-fiú ellentét kezdete, amely különféle elfojtásokból és gyerekkori bűnökből, valamint az apa, mint ősi totem, és ebből következik…

Faramir belefirkálása: ez most egy mondat volt, drágám?

 

3000. január 1.

A középföldei helyzet fokozódik. Hol hallottam én ezt a kifejezést? Talán Szauron mondta?

Odaadtam KisBorinak a kürtöt. Micsoda délceg legény lett belőle! Azért nekem mindig KisBori marad.

Szauronnal kiegyensúlyozott a kapcsolatunk. Állítása szerint egykori főnöke is rendszeresen beszélgetett Galadriellel, és egyiküknek sem lett baja…

Faramir egyszerűen reménytelen. Ha egyedül van, meditál és olvasgat!

Elkaptam Mithrandir grabancát, mikor legutóbb jött, és közöltem, hogy „nem fogsz dzsedit nevelni a fiamból” mire ő bambán nézett, hogy mi az a dzsedi? Majd olyasmit mondott, hogy Faramir a Kwisatz Haderach, aki a haradiak mahdija lehet! Mondtam, hogy ne káromkodjon itt nekem…

Némelyik maia olyan sötét… mindez persze nem vonatkozik az én drága Szauron barátomra, akit sokan oly igaztalanul vádolnak…

 

3004. június 18.

KisBori gyakja az ellent ezerrel, Faramir meg titokban verseket ír. Csak tudnám, ki a múzsája!

Keleten az ég egyre homályosabb. Szauron szerint ez a mordori nehézipar miatt van.

 

3016. október 10.

Ma 80 éve, hogy elkezdtem ezt a naplót…

 

3017. december 13.

Gandalfot ideette a fene, és befészkelte magát a könyvtárba.

Részemről nekiálltam Luca székét faragni, hogy megtudjam, tényleg Bene Gesserit-e, vagy jedi, netán szimplán sötét varázsló?

Isildur nagyon érdekli. Ez gyanús… mért érzem úgy, hogy háború közeleg?

 

3018. június 20.

KisBori szétgyakta az orkokat, és felrobbantotta az osgiliathi hidat. Faramir is ott volt. Biztos a csillagokon merengett…

Újabban mindkettőjüket ugyanaz a rémálom gyötri, valamiféle „félszerzetről” meg Imladrisról. A jó öreg Elrond! Faramir mindenáron menni akart, hogy találkozhasson Eärendil fiával. Más se hiányozna, mint hogy első kézből hallja a tündék dajkameséit, meg a giccses nótáikat, amiket Elrond Maglortól tanulhatott.

KisBori is menni akar, menjen hát ő, mert rá nincs hatással az ilyen csillagokrabambulós, danolós népség…

 

Éowyn jegyzete: félszerzettel álmodni egyértelműen az anyahiányra utal. A gyermek pszichés vágyakozása, a tabu  miatt képletesen fogalmazódik meg…

 

3018. november 11.

Miért nem történik semmi?! Völgyzugolyig nem látok el, Faramir verseket ír és Szauron gyanúsan kushad! Itt valami készül!

 

3019. február 26.

Most én hallok rosszul, vagy ez KisBori kürtje volt? Á, biztos rosszul hallok.

 

3019. március 1.

A kürt volt. Sajnos csak volt, mert eltört. Hányszor mondtam neki, hogy ne azzal üsse fejbe az orkokat?!

KisBori… kisfiam… *könnyáradat* Erről nem volt szó!

Elküldtem Faramirt Ithiliába, ne rontsa itt nekem a levegőt!

 

Éowyn jegyzete: elfojtott gondolat, hogy miért nem a másik fia halt meg…

 

(folyt. köv.)

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.